2010. július 29., csütörtök

Gondolatok esküvőről, ötletek esküvőhöz


Évek óta foglalkozom esküvők szervezésével és lebonyolításával. Sokféle elképzelés és igény megvalósításában segédkeztem, ugyanakkor mindig szívesen adtam hozzá saját ötleteimet is: az emlékezetes és egyedi esküvő létrehozásához. Rendezvényszervezői tapasztalataimon felül hazai, de főként külföldi, mérvadó off- és online (esküvői) médiumok olvasásából, tanulmányozásából táplálkozik, építkezik ötlettáram, fantáziám.

Azzal a céllal kezdek bele ennek a blognak az írásába, hogy ezen közvetett módon is megoszthassam ismerős és ismeretlen menyasszonyokkal, párokkal, érdeklődőkkel azon gondolatokat, kreatív öteleteket (no meg további forrásokat), melyek segíthetnek, inspirálhatnak a nagy nap tervezése és szervezése folyamán.

Legyen nagy vagy kis létszámú az esküvő, legyen sok vagy épp kevés pénzből megvalósítandó, legyen téli vagy nyári alkalom - legfontosabb jellemzője az legyen, hogy Benneteket tükröz, a Ti személyiségetek, stílusotok jelenjen meg általa.
Remélem, erre az oldalra tévedve vagy visszajárva sok inspirációban lesz majd részetek, kedves Olvasók!


Fotó: Pyszny László

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése